Átadás, büntetés, újrahirdetés
A lakás átadására végül 2020 októberében került sor. „Az eljárás során a helyszínen aláírattak velünk egy ingatlan átadásáról szóló papírt, de nem hívták fel a figyelmünket arra, hogy szerepel benne egy azóta már 862 570 forintra rúgó bírság, amit valószínűleg a felfokozott érzelmi állapotunkban nem vettünk észre, csak később, amikor otthon átnéztük az iratokat” – írja Milán. Ezt követően ügyvédi levélben fordultak az önkormányzathoz.
Mint Milán kifejti: „Megírtuk, hogy nem ismerjük el ezt a méltatlan és lehetetlen állapotot, amibe a polgármester asszony taszított engem azzal, hogy egy éven keresztül várakoztatott az elutasító válasszal. Kérvényeztük továbbá, hogy a polgármester asszony engedje el az igazságtalan, majdnem egy millió forintos bírságot, amit rám rótt.”
A bírságot V. Naszályi ugyan elengedte, de az édesapa egykori bérleményét fia megtalálta a Budavári Önkormányzat honlapján az áprilisban kiírt legújabb lakáspályázatok között.
Harmadannyiért, mint amennyiért ők bérelték: mindössze 26 ezer forint bérleti díjért meghirdetve.
Az ügyben megkerestük az önkormányzatot is az alábbi kérdésekkel:
- Szociálisan érzékeny polgármesteri kommunikációjával mennyire összeegyeztethető, hogy nem gyakorolt méltányosságot a bérlő fiával szemben édesapja váratlan halálát követően?
- Úgy tudjuk, mintegy kétszer öt hónapig nem kaptak érdemi választ hosszabbítási kérelmükre. Miért?
- Mivel tervezik kompenzálni a bérlő által építészként magas színvonalon elvégzett felújítás költségeit?
- Úgy tudjuk, a lakást ismét meghirdették, ezúttal jóval alacsonyabb áron, mint amennyiért korábban bérelték. Mi indokolja ezt?
Amint választ kapunk kérdéseinkre, frissítjük a cikket.
nyitókép forrása: MTI